2010. március 22., hétfő

Csíkos süti

Ezt a sütit a KataKonyhában találtam: Csíkos süti


Hozzávalók a lapokhoz:

15 evőkanál kristálycukor, 3 tojás, 3 dl tejföl, 15 evőkanál liszt, 3 mokkáskanál szódabikarbóna, pici só

5 evőkanál darált mák, 3 evőkanál kakaó, 5 evőkanál darált dió


Hozzávalók a krémhez:
1 l tej, 8 evőkanál búzadara, 20 dkg margarin, 18 dkg porcukor, 1 evőkanál vaníliás cukor, pici só


A lapokhoz a cukrot a tojással habosra kevertem, hozzáadtam a tejfölt, majd a szódabikarbónával és a sóval elkevert lisztet is. 3 felé osztottam: az első részbe a mákot, a másodikba a kakaót, a harmadikba a diót kevertem bele, kicsit folyósabb, nagyjából piskóta állagú tészta lett.
Egy közepes tepsiben sütőpapíron külön-külön megsütöttem mind a 3 lapot, 12-15 perc kellett 180 fokos sütőben.

A krémhez a tejet felforraltam a sóval, állandó keverés közben beleöntöttem a grízt, egészen keményre főztem, majd teljesen kihűtöttem. Belekevertem a margarint és a cukrokat, majd a lapokat ezzel a krémmel rétegeztem, a tetejére is hagytam belőle egy vékonyabb rétegre valót.

Étcsokis tortadarával szórtam meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése