2010. február 4., csütörtök

Kalács kenyérsütőben sütve

Finom, foszlós kalács. Ahhoz képest, hogy kenyérsütőben sült, igazán finom.

Ez a recept az nlcafe Kenyérsütőben sütit fórum 10. hozzászólásából való, fokrisz írta be Csíkos kakaós kalács néven.

Egy kicsit változtattam a recepten, ide azt írom be, ahogy én készítettem:

A kenyérsütőben alulra kerül:
2,7 dl langyos tej
2 tojás sárgája
7 dkg vaj beledarabolni (nem kell olvasztani)
utána:
50 dkg liszt
a liszt közepébe mélyedést készítünk, ahová belemorzsoljuk az élesztőt (1/3 kocka friss élesztő, kb. 1,7 dkg)
az élesztőt betakarjuk a liszttel
a liszt egyik végébe kerül a 6 evőkanál cukor és az 1 cs. vaníliás cukor
a másik végébe az 1 csapott teáskanál só

Kenyérsütőgép Normál (1-es) program
kisebb súly
közepes szín
3 óra 20 perc alatt készül el a kalács

Tehetünk bele mazsolát, vagy a legvégén (mielőtt befejezi a keverést) 2 evőkanál kakaót, amitől csíkos lesz a kalács.

Én most úgy készítettem, hogy az egyik fele sima lett, a másik fele pedig a kakaótól csíkos. Amikor leállt a gép, vagyis végzett a dagasztással, kivettem a gépből a tésztát, kettévágtam és az egyik felébe belegyúrtam kb. 1 evőkanál kakaót. Utána gyorsan visszatettem a kenyérsütőgépbe, ami folytatta tovább a programját, kelesztett és sütött. Így lett egyszerre kétféle kalácsunk.



93 megjegyzés:

  1. Szia, megsütöttem a kalácsot és igazi finom, foszlós kalács! Tényleg nem érződik az állagán hogy gépben készült, mert puha a héja. Több receptet elovastam, de ez tűnt a legszimpibbnek, nem bonyolult (hogy vedd ki a gépből, keleszd még, stb.), elég cukor van benne (nálam sok ott bukott meg, hogy 2 ek cukor- attól hogy lenne édes a kalács?) és még nem is drága! És szép magas lett! Én annyit változtattam hogy édes kenyér programon sütöttem, az nálam 3'50. Úgyhogy, ez lesz "A kalácsreceptem"! Köszi, hogy közreadtad! Üdv, egy lelkes sütögető

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Örülök, hogy ízlett a kalács.
    Üdvözlettel: Mónika

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Köszi a receptet, én is kipróbáltam. Nagyon finom lett!;)

    Üdv: laci

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Nagyon szívesen. Örülök, hogy ízlett.
    Üdv.: Mónika

    VálaszTörlés
  5. Most lett kész a kalácsom - külsőre nagyon esztétikus, remélem a belseje is olyan lesz.
    köszi ezt az egyszerű receptet.
    üdv. marcsi

    VálaszTörlés
  6. hát............. sajnos nem lett finom a kalács. a teteje alatti réteg szappanos lett, kicsit ízetlen. Biztos én rontottam el valamit, bár a megadott mennyiségeket pontosan kimértem.
    Igaz, hogy én vegyesen szitálom össze a lisztet (sima és rétesliszt 2-1 arányban.) Lehet, hogy a kevert liszt az oka? Kérlek, ha tudsz válaszolt.
    köszi
    üdv. marcsi

    VálaszTörlés
  7. Szia! Sajnálom, hogy nem sikerült a kalács. Nekem még nem volt ilyen problémám. Ezt a receptet nagyon régen tettem fel, akkor még nem kevertem a lisztet, azóta viszont én is keverem ugyanilyen arányban és mindig sikerül. A hétvégén én is megsütöm és megírom, hogy sikerült.
    Üdv.: Mónika

    VálaszTörlés
  8. Szia! Most kaptam kenyérsütőt és megsütöttem ezt a receptet. Isteni finom, omlós lett. Nem maradt belőle egy szem se. Köszi a receptet. Üdv.: Vica

    VálaszTörlés
  9. Szia! Örülök, hogy ízlett :). Üdv.: Mónika

    VálaszTörlés
  10. Szia! Kenyeret már sok-sok éve sütök, de kalácsot még egyszer sem próbáltam. Örülök, hogy a Te recepted alapján próbáltam először. Nagyon szuper lett, jobb mint bármelyik bolti verzió. Most másodjára már kevertem a liszteket és kakaót is tettem bele, egyre jobb az eredmény! :-)
    Köszi,
    Bori

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik :)
    Üdv.: Mónika

    VálaszTörlés
  12. Szia Én most fogom először használni a sütőt. Beletettem a gépbe a hozzávalókat, ahogy írtad, viszont nem tudom, hogy melyik program mi rajta? Én a tészta nevűt választottam (dough). Gondolom ez csak keveri és dagasztja?

    VálaszTörlés
  13. Szia! Gondolom mostanra már el is készült a kalácsod. Szerintem jó programot választottál, mert a dough csak dagaszt és keleszt. Remélem, hogy sikerült és ízlik is. Üdv.: Mónika

    VálaszTörlés
  14. Én már elég rég óta sütöm ezen recept alapján a kalácsot és a család és rokonság kedvence. Ma este is ez lesz. Már kel a gépben és nagyon várjuk. Most sima lesz, de szoktam kakaóval is. Isteni finom, csak kiszedni nem túl egyszerű a formából, mert annyira foszlós. Másnapra még sosem maradt. :)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon örülök, hogy ennyire ízlik :).

    VálaszTörlés
  16. Már háromszor készítettem el ezt a kalácsot kenyérsütőben.Először édes kenyér programon sütöttem, de nem volt jó, mert a tészta az üvegig ért és a teteje nyers lett.Most már a normál 1-es programon sütöm, annyi a baj vele, hogy a kakaót teljesen belekeveri és nem csíkos lesz, de nagyon-nagyon ízlik mindenkinek.Ja..., én egy csomag szárított élesztőt használok!Köszönöm ezt a szuper receptet!

    VálaszTörlés
  17. Örülök, hogy végül sikerült a kalács :). Én a kakaót mindig a keverés vége előtt kb. 1 perccel teszem hozzá, ezért lesz csíkos. Üdv.: Mónika

    VálaszTörlés
  18. Szia! Most készül a kalács, amint kész, megírom,hogy sikerült :)

    VálaszTörlés
  19. Ma sütöttem meg, nagyon finom lett! :)
    Ha netán valakinek egy lapátos kenyérsütője van, az csak 40 dkg lisztből készítse (ahhoz 2.2 dl tej) és figyelje, mert a kelésnél "kiszaladhat" az üstből! És itt a nagy méretű program kell, hogy átsüljön és szép legyen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kEDVES Réka!milyen tipusú a kenyérsütőd? kipróbálnám ezt a kalácsreceptet - nekem tefál egy lapátos van! 1-esen ajánlod édes tészta program helyett?

      Törlés
  20. Szia Mónika!
    Megsütöttem a kalácsot, kurva jó lett...
    A páromnak is nagyon ízlett, meg is hálálta!!!!
    Köszönöm, ezt Neked köszönhetem!
    u.i.: Amúgy én is Papp vagyok, csak Zoli

    VálaszTörlés
  21. Örülök, hogy sikerült a kalács és hogy ennyire ízlik nektek! :)
    Üdv.: Mónika

    VálaszTörlés
  22. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez a legjobb kalács recept. Isteni finom! Hatalmas köszönet érte! :) Tavaly az egyik kalács sütésénél fogalmam sincs mit csinálhattam, de akkorára megnőtt, hogy kinyomta a gép tetejét és a végén már úgy sült meg. :)

    VálaszTörlés
  23. Nagyon örülök, hogy ilyen sikere volt a kalácsnak! :)

    VálaszTörlés
  24. Ma találtam rá erre a receptre és meg is süttetem a gépemmel :-) Még soha nem sikerült ilyen finomat létrehoznom kenyérsütőgéppel! Nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  25. Nagyon örülök, hogy sikerült a kalács! Tényleg nagyon finom. :)

    VálaszTörlés
  26. Ma sütöm először. Én is az édes kenyér programot választottam,m lehet hiba volt? Na majd kiderül. Ha kész referálok róla. nekem is ez a recept volt a legszimpatikusabb.

    VálaszTörlés
  27. Kisült a kalácsom. Illata nagyszerű állaga kitűnő, talán egy kicsit tömött. Ez lehet a rövid programnak köszönhető.A következőt 2 dagasztásos normál programon készítem. Mindenkinek ajánlom a receptet.:)

    VálaszTörlés
  28. Köszönöm a remek receptet a közzétevőjének.

    VálaszTörlés
  29. A kenyereim eddig mindig kalácsszerűek voltak. Ízre is és állagra is, ezért nem is szerettük őket. Aztán a Limara pékség honlapján megtaláltam a tökéletes kenyérreceptet, azóta minden rendbe jött, de most meg hiányzik a kalács. Az igazi. Ez a recept nagyon jó, remélem ez is hosszútávon beválik. 1-es programon (3 óra) sütöttem nagyobb súllyal, de negyedórával a vége előtt ki kellett kapcsolnom, mert már meg is sült. Legközelebb a kisebb súllyal próbálom. A mennyiség annyi, hogy pont végigizgultam a kelesztést, hogy rátapad-e a tészta a fedőre, de végül maradt egy-két milliméter...valaki írta korábban, hogy inkább 40dkg lisztet javasol az egylapátos gépekhez, talán igaza van, mert ez így elég rizikós. A gyerekeim a nagy részét még melegen elpusztították, szóval a recept csak jó lehet és köszönjük!

    VálaszTörlés
  30. Most inditottam el a kalács sütését, már alig várom, hogy kész legyen. Majd meg írom, hogy sikerült :)

    VálaszTörlés
  31. Ki sült a kalács, nagyon finom lett, bár a teteje beesett. Ettől függetlenül jól sikerült :) ♡ Köszönöm szépen a receptet :)

    VálaszTörlés
  32. Fantasztikus!
    Kész a húsvéti kalácsunk!

    VálaszTörlés
  33. Hàt, én most sütök èleyemben először kenyèrsütővel, nagyon kíváncsi vagyok az eredményre. Àllapotos vagyok és nagyon kívánom a foszlos kalácsot de meg inkább hogy itthon meg tudjam sütni. ( A másik álmom a leveles tészta elkészítésének elsajàtitasa)Nagyon tetszettek a hozzászólások. Reggel kiderül az eredmény.

    VálaszTörlés
  34. Szia:)) Én is megsütöttem a kalácsot és nagyon finom lett!Viszont elég tömör lett.Lehet hogy az én technikámmal volt baj,vagy az hogy tettem bele diót (?).
    Nem "jött föl" szép levegősre,foszlósra...Igaz,én szárított élesztőt raktam bele (lidl-s),és nem az egész csomagot.Meg lehet enni,nagyon finom az íze,csak a tömörsége az a mi zavar.Esetleg valami praktika?:))

    VálaszTörlés
  35. Szia! Sajnos időhiány miatt mostanában keveset sütöm ezt a kalácsot, pedig mindig nagy sikere volt. Szerintem a leírásod alapján a dió miatt lett tömörebb a kalácsod. Én ebbe a kalácsba sosem teszek magvakat, mert azok zsírosak és a kenyérsütő gépben egyébként sem tud annyira laza lenni a tészta, mintha sütőben sütném.

    VálaszTörlés
  36. Kamy*-nak: nálunk az édes kenyér program csak 2 óra 15 perces, azzal nekünk is gyümölcskenyér állagú lett, nem kelt meg. De az 1-es normál kenyér programmal (kisebb súly, közepes szín 3:20 idő) már tökéletes lett.

    VálaszTörlés
  37. Sziasztok! A recept szuper, nagyon jol sikerult!!!

    VálaszTörlés
  38. Megsütöttem, és állati jó lett. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  39. Én is megsütöttem, és mindenki azt mondta, hogy jobb, mint amit a pékségben valaha is vettünk! Igaz nekem is úgy megkelt, hogy felért a teteje az üvegig:) Köszi!

    VálaszTörlés
  40. Meg fogom sütni ezt a finom kalácsot.A kenyeret amit Limara nálad találtam az isteni finom.Alig várom a kalácsot kipróbáljam

    VálaszTörlés
  41. Szia Mónika.
    Megsütöttem, úgy ahogy írtad. Az íze és állaga is szuper lett, csak sajnos az oldala megégett egy kicsit. Másodjára az 1-es program, kisebb méret, és legvilágosabb színt választottam, de így is ki kellett vennem 5 perccel korábban mert már megsült. ETA Siesta a gép. A kalács nagyon finom, csak bosszant, hogy nem tudom magára hagyni a gépet, mert megégeti. Vagy én ronthattam el valamit? A kenyeret ezen a programon a közepes színnel jól meg csinálja. Köszi a receptet.Üdv Pali.

    VálaszTörlés
  42. Ez egy kitünő recept.Régóta keresek vmi hasonlót.Mindenféle izfokozó nélkül is izletes és sokáig élvezhető marad.Annyi még,hogy nekem majdnem kifutott eleinte a gépből,de később kevesebb élesztőt tettem bele és a kéreg sütését erősebb fokozatra kell állítani/ Nálam Moulinex/ Többször csináltam. Köszönöm a receptet

    VálaszTörlés
  43. Kedvenc :)rendszeresen sütöm, most is �� köszönöm szépen

    VálaszTörlés
  44. Hali. A recept tökéletes a kétlapátos géphez. Az egylapátossal csak 40 dkg lisztet használjatok. A mazsola pedig magába szivja a folyadékot és ugy lesz tökéletes az ize.nekem hausmeister 3201 tip gépem van ami kétlapátos és hölégkeveressel süt igy a teteje is szép barna lesz. A fütöszál ebben a gépben nem alul hanem középtájt van es a ventilátor keveri a orro levegöt. Puszi monika

    VálaszTörlés
  45. Szia Mónika
    Én is meg sütöttem a kalácsot nagyon jó lett. Most vettem kenyérsütőt concep 2lapátos de ami megvan adva hozzá kenyér recept azokkal nagyon kínlódok nem sikerül. Esetleg ha van valami jól bevált kenyér recept szívesen kipróbálom. Köszönöm válaszod szia

    VálaszTörlés
  46. Köszönöm a receptet isteni :) most sült meg. Csatlakoznék az előttem szólókhoz. Egy lapátos (delton) kenyérsütö gépem van, abba elég a 40 dkg liszt, instant élesztőt raktam bele és ha édesebb kalácsot szeretnék akkor nem elég bele a 6 evőkanál cukor (de így is fonom). 1 programon ( 3 óra) sütöttem meg, közepes színt állítottam bele.

    VálaszTörlés
  47. Szia Mónika! A mazsolát mikor kellene beletenni??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A keverés vége felé néhány perccel jelez a gép (csipog). Ilyenkor kell a mazsolát beletenni.

      Törlés
  48. Szeretném megkérdezni hogy a recept alapjan megsüthetem gáz sütöben is a kalácsot?Esetleg fonhato is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én ezt a kalácsot mindig kenyérsütőben sütöttem. Az oldalamon vannak más kalácsok is, amik kifejezetten sütőbe valók.

      Törlés
  49. Szia. Nagyon-nagyon köszi ezt a receptet. Isteni finom lett!!! Egylapátos gép miatt 40 dkg lisztből és 2.3 dl tejből csináltam,ahogy fentebb javasolták. Nagy sikere van,tökéletes recept :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy ízlett és hogy sikerült. Mi is nagyon szeretjük :)

      Törlés
    2. Köszi
      ,meggyőztek a hozzászólasok!

      Törlés
  50. Most sül :)
    Majd irok,hogy milyen lett...én disziteni is szeretném...

    VálaszTörlés
  51. Tökéletes CH csökkentett lisztből is! Először keménynek hittem a tésztát, de aztán teljesen kikelt az edényből. �� Foszlós, puha, finom! Mentem is a recit ��

    VálaszTörlés
  52. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  53. Nagyon finom lett!!!Köszönjük a receptet!!!

    VálaszTörlés
  54. Nekem kufutott a teteje totál ragacsos lett, pedig nagyon vártam az eredményt. Talán kevesebb liszt kell vagy az élesztő volt "túl jó" , nem tudom sajnos... Majd újra próbálkozom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy nem sikerült. Lehet, hogy kisebb a géped. Nekem ez 2 karos géphez való adag.

      Törlés
  55. Orion 2 karos gépben készül, majd dobom az eredményt.

    VálaszTörlés
  56. Ma megcsináltam és isteni lett!Szuper a recept!Köszönöm

    VálaszTörlés
  57. Szia! Esetleg gluténmentes liszttel nem próbáltad meg? Vajon ugyanúgy működhet? Köszönöm 😊

    VálaszTörlés
  58. Szia! Azzal még nem próbáltam, ezért sajnos nem tudom, hogy sikerülne, de szerintem nem rontaná el. Ez egy nagyon jó kis recept. :)

    VálaszTörlés
  59. Nagyon köszönöm ezt a receptet, évek óta használom, és a férjem is nagy rajongója az eredménynek. Tavaly húsvétra fonott koszorút készítettem belőle (kenyérsütőben csak dagasztottam, majd formázva tovább kelesztettem elektromos sütőben,végül olvasztott vajjal lekenve aranybarnára sült), és természetesen a bolti kalács helyett mindenki ehhez nyúlt először. Idénre is ez a terv, de most zablisztből fogom elkészíteni.

    VálaszTörlés
  60. Nagyon örülök, hogy ennyire bevált a recept :)

    VálaszTörlés
  61. Tefál 1 lapátossal készült. Harmadik próbálkozásra sikerült. 👍Ezeken változtattam:45dkg liszt, 2 dl langyos tej. Gépbeállítás: sweet breat, 75dkg, sötét szín.
    A recept nagyon jó, tényleg foszlós kalács. Szerintem annyira édes amennyire kell. Azért írtam, hátha valakinek segítség lesz. Új a gépem én is most tesztelem. 😊

    VálaszTörlés
  62. Ez nagyon szuper, még soha nem tudtunk ennyire finom kalácsot sütni, igaz ez a 3. gépünk(Panasonic)kenyérben is a legjobb az ez előttiektől. Igaz ebbe a sorrenden változtatunk, mert a lisztel kell kezdeni és száraz élesztővel készült, amit a gép már magától adagolja be. Még gyerek koromban ettem lakodalomba ennyire finom kalácsot, egy kicsit vissza hozta az emlékeket is. Nagy nagy hála és köszönet a receptért.

    VálaszTörlés
  63. Elkészítettem és nyers lett a közepe. 😏 Most a gázsütőben próbálom tovább sütni. Lehet kuka lesz az egész! 😭

    VálaszTörlés
  64. Kipróbáltam,nagyon szuper lett,tökéletes recept,köszi!! :)

    VálaszTörlés
  65. Most pròbalok előszőr nem kenyeret sütni a gèpembe..nekem nincs csak 2 òràs 4 òràs ès 4.30 es program. A kenyeret a 4 òràson sütöm az 500 grammos az közepes nàlam ès szìn csak vilagos es sötèt van..ugyhogy a szokasos kenyer programot tettem vilagosra....kìvàncsian vàrom ☺️

    VálaszTörlés
  66. Pihekönnyű!!! Csodàlatos!!! Nem hagytam 4 òràt..kivettem 13 perccel elötte....köszönöm szèpen a receptet!!! Ajànlom mindenkinek .

    VálaszTörlés
  67. Én az 50 dkg lisztet felosztom 40 dkg finomliszt és 10 dkg rétes liszt kombinációra...ha van reszelt citromhéj azt is szoktam keveset. Ha a program csipog az aszalt gyümölcs miatt és a kijelző 2:46 mutat teszem bele a kakaót így nem keveri bele teljesen és csíkos lesz a kalács. Annyira meg szokott dagadni hogy a tetejét is felemeli... azonnal szokott elfogyni.

    VálaszTörlés
  68. Örülök, hogy rátaláltam erre a receptre, tökéletes kalácsom lett, cukor helyett eritrittel.

    VálaszTörlés
  69. Üdv! Én először teljes kiőrlésű liszttel és eritrittel sütöttem, de nem kelt meg. Aztán sima liszt+sima cukor+normál élesztő kombóval nagyon szép és isteni finom lett. Viszont általában por élesztővel csinálom, és sose tudom belőni, hogy mennyi kell. Az egész zacsi sok, a fél kevés(?). Egy lapátos, alsó fűtőszálas gépem van, a teljes liszt mennyiséggel izgulós kijön-e a tetején, de csökkentett liszttel nem lett olyan szép. És az alja mindig keményebbre sül, mint kéne. Bármilyen javaslatot elfogadok, mert amúgy nagyon finom, és szeretjük.

    VálaszTörlés
  70. Lidl kenyérsütőm van, ezzel a receptel pedig egy tökéletes mazsolás kalács sült benne. 1 csom. szárított élesztővel (7g) készült. Köszönöm szépen, ez a kalácsreceptem innentől kezdve:)

    VálaszTörlés
  71. Megsütöttem!Szuper lett!Köszönöm a tökéletes receptet!
    Üdv.:VICCa

    VálaszTörlés
  72. Nagyon sokszor megsütöttem már és nagyon szeretjük. A teteje sokszor hozzáér az üveghez. Ezen mivel lehetne javítani? Kevesebb élesztő? Ketlapatos sütőben sütöm.

    VálaszTörlés
  73. Épp most keveri a gépem ,kicsit lánynak érzem a tésztát,segítsetek milyennek kell lennie?

    VálaszTörlés
  74. Köszönöm a receptet! Nagyon finom és foszlos lett!!! Isteni finom!!!!

    VálaszTörlés
  75. Tegnap sütöttem egyet ma már készül a következő!

    VálaszTörlés
  76. Ez a recept egyszerűen szuper. Hála és köszönet érte!

    VálaszTörlés
  77. En is mesutottem,koszonom a receptet nagyon fimom lett!

    VálaszTörlés
  78. Több alkalommal már megsütöttem a kalácsot, "állati" 😋fincsi!! Imádjuk, jó lenne még ilyen finom, gyors egyszerű recept!!!

    VálaszTörlés
  79. Isteniiiiiii ❤️❤️❤️❤️🙏

    VálaszTörlés