2012. június 30., szombat

Turbó csokis kifli Limarától

Ezt a receptet Limaránál találtam itt. Nagyon gyorsan elkészül és nagyon-nagyon finom.


Egy nagyon kicsit változtattam, ide most az írom le, ahogy én készítettem :)

Hozzávalók:
600 g finomliszt
1 tk. só
70 g cukor
1 nagy tojás
kb. 3 dl langyos zabtej
7 dkg olvasztott margarin (Liga)
3,5 dkg élesztő

A hozzávalókat a kenyérsütő üstjébe mértem és 20 perc alatt a szokásosnál kissé lágyabb tésztát dagasztottam, majd kelesztőtálban megkelesztettem.

Míg kelt, addig elkészítettem a csokis tölteléket:
100 g étcsokoládé
2 ek. kakaópor
70 g cukor
2-3 ek. sárgabarack lekvár

Késes aprítóba mértem a lekvár kivételével a hozzávalókat és finomra őröltem. Végül annyi lekvárt adtam hozzá, amivel kenhető masszát kaptam.

A közben kissé megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és négy egyforma darabba vágtam. Az egyik tésztát vékony, kör alakú lappá nyújtottam és megkentem a csokis töltelékkel, majd beborítottam egy másik vékonyra nyújtott tésztalappal. Egy pizzavágóval 12 cikkre vágtam. Az így kapott háromszögeket feltekertem és sütőpapíros tepsire fektettem. A kimaradt két lapból is elkészítettem ugyanezt.

A kifliket egy felvert tojással lekentem, kicsit kelesztettem, majd kb. 200 fokon kb. 15 perc alatt megsütöttem.




2012. június 16., szombat

Sajtos és kolbászos csónakok tejmentesen

Ez a recept Limarától származik: Kolbászos és sonkás csónakok



Egy kicsit változtattam a recepten, mert át kellett alakítani tejmentes változatra és rögtön dupla adagot készítettem.

Ide most azt írom le, ahogy én készítettem, zárójelben a dupla adag:

Hozzávalók:
1 kis pohár szója joghurt (2 pohár, egyenként kb. 140 gr)
kb. 2 dl zabtej (3,5 dl)
1 tojás (2)
0,5 dl olaj (1 dl)
2 tk. só (4 tk.)
40 dkg sima liszt (80 dkg)
10 dkg rétes liszt (20 dkg)
2 ek. burgonyapehely (4 ek.)
1 tk. cukor (2 tk.)
2,5 dkg élesztő (5 dkg)

Mindent bepakoltam a kenyérsütőgépbe, majd kb. 20 perc alatt szép hólyagos tésztát dagasztattam. A tésztának rugalmasnak, de jól nyújthatónak kell lennie. Kelesztőtálban hagytam duplájára kelni.
Amikor  megkelt, lisztezett felületre borítottam, kb. 110 grammos darabokra vágtam. Egyenként hosszú csík formára nyújtottam és az alábbi módon töltöttem:

Három félét készítettem. 
1. Sajtos változat. A kinyújtott tésztát megkentem olvasztott Liga margarinnal, megszórtam reszelt sajttal, feltekertem és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem.

2. Házi kolbászos változat. A kinyújtott tésztát vékonyan megkentem olvaszott Liga margarinnal, megszórtam kockákra vágott kolbásszal, feltekertem és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem.

3. Margarinos változat. A kinyújtott tésztát megkentem Liga margarinnal, feltekertem és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem.

Amikor tepsibe kerültek, pengével hosszában jó mélyen bevágtam mindegyik péksütit úgy, hogy mindkét végénél kb. 2 cm maradjon. Ismét megkelesztettem. Sütés előtt mindegyik tetejét megkentem felvert tojással és a sajtos változat közepébe bőven szórtam reszelt sajtot, a kolbászos változat egy részébe szórtam reszelt sajtot, de ez készült sajt nélkül is, ami tejmentes lett és végül a margarinos változatot nem szórtam meg reszelt sajttal, ami szintén tejmentes lett.

Amikor megkeltek, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sültek.