2011. július 24., vasárnap

Sós kifli

Ez a recept Limarától származik. Egy kicsit változtattam rajta, hogy tejmentes legyen.
Ide most azt írom le, ahogy én készítettem.


Hozzávalók:
40 dkg BL55 sima liszt
10 dkg rétes liszt
1 tk. sikér
1,5 tk. só
pici aszkorbin
20 dkg öregtészta
2 dl zabtej
0,5 dl víz
1 tk. cukor
2 dkg élesztő
0,5 dl olaj

A hozzávalókat az olaj kivételével kenyérsütőgépbe tettem és kb. 20 perc alatt sima tésztát dagasztattam. Az olajat akkor tettem hozzá, mikor már kezdett szépen összeállni a tészta (a kenyérsütő indulása után kb. 5 perc múlva). A tésztát kelesztőtálba tettem, megkelesztettem, majd lisztezett felületen 10 egyenlő részre osztottam. Mindet kinyújtottam négyzet alakúra és az egyik csücskétől kezdve elkezdtem szorosan feltekerni. Sütőpapírral bélelt tepsire tettem (1 gáztepsire 5 db fért el), majd megkelesztettem. Utána tetejüket átkentem langyos vízzel, megszórtam dekor sóval és apró sóval, majd kb. 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt szép pirosra sütöttem. A sütőből kivéve a kiflik tetejére hideg vizet csapkodtam.





Joghurt mandulatejből


Mandulatej készítése:
10 dkg szeletelt mandula
1 liter víz
cukor ízlés szerint

A vizet feltettem melegedni, majd a forrásban lévő vízbe öntöttem a szeletelt mandulát és jól megfőztem. Amikor megpuhult a mandula, akkor turmixgépbe öntöttem és jól összeturmixoltam, cukorral ízesítettem. Ebből a mennyiségből 8 dl mandulatej lett.

Joghurt készítése:
A fenti mennyiségű mandulatejet elkevertem 3 púpos evőkanál étkezési keményítővel és tejföl sűrűségűre főztem. A tűzről levéve hagytam egy kicsit hűlni, majd ízlés szerinti mennyiségű gyümölcsvelővel és porcukorral ízesítettem. Nálam málna ízű és eper ízű joghurt készült.




2011. július 16., szombat

Meggyes lepény tejmentesen

Sokféle meggyes sütit kipróbáltunk már, de a gyerekek a legtöbbször ezt kérik. Ez a recept Brüklerné, Buday Ella: Így főzünk ma című könyvéből való. A könyvben Almás lepény néven szerepel. Én most meggyes lepényt készítettem egy kicsit átvariálva a receptet, hogy tejmentes legyen :o)




Elkészítés: 60 dkg lisztet, 40 dkg Liga margarint, 10 dkg cukrot, 1 tojás sárgáját, kevés langyos zabtejben (kb. 1 dl) feloldott 2 dkg élesztőt és egy pici sót egy tálban rétestészta lágyságú tésztává gyúrunk. Ha szükséges, akkor még egy kis zabtejet adunk hozzá.
Gyúródeszkára téve jól kidolgozzuk, egészen addig, amíg a tészta hólyagossá nem válik. Kicsit pihentetjük. Ezután a tésztát két egyenlő részre osztjuk. Egyik felét elnyújtjuk és egy papírral bélelt gáztepsibe tesszük. A tésztát megszórjuk zsemlemorzsával, ráterítjük az ízlés szerint megcukrozott, kimagozott meggyet, majd a másik tésztadarabot kinyújtjuk és ráterítjük. Tojással lekenjük a tetejét, kicsit megszurkáljuk és előmelegített sütőben megsütjük. Lehet rácsozni is. Tetejét porcukrozzuk.




Főző nő remélem olvasod ezt a bejegyzést, a dédmamád receptje bármilyen formában is van elkészítve fantasztikus! Köszönöm szépen.

Gyümölcsös sütemény meggyel tejmentesen




Ez a süti már készült málnával is, de most meggyel is kipróbáltam. Nagyon finom lett. Recept itt található.