2011. június 26., vasárnap

Gyümölcsös sütemény málnával tejmentesen


6 tojássárgáját, 25 dkg kristálycukorral, 25 dkg Liga margarinnal habosra keverünk, majd hozzáadunk 1 cs. sütőport, 25 dkg lisztet és a 6 tojásfehérjéből felvert kemény habot.

Papírral bélelt gáztepsi méretű tepsibe öntjük, tetejére málnát szórunk sűrűn és kb. 180 fokra előmelegített sütőben, kb. 20-25 percig sütjük.

Ha megsült kockára vágjuk és a tetejét porcukorral megszórjuk.





2011. június 25., szombat

Epres gyümölcskrémes tejmentesen

Ezt a receptet Andi konyhájában találtam.

Tészta:

8 tojásból piskótát sütünk. 8 tojássárgáját 8 dkg kristálycukorral és kevés vízzel ki kell keverni, 8 tojásfehérjét 8 dkg kristálycukorral fel kell verni.

20 dkg lisztet, 2 kávéskanál sütőporral kikeverni és ezeket lazán összekeverni. Sütőpapírral bélelt, kb. 31x23 cm-es tepsiben, kb.180 fokon, kb. 20 perc alatt süssük meg.


Az epret készítsük elő, mossuk meg, jól csepegtessük le, szárítsuk meg és vágjuk legalább félbe.

Krém: 2 csomag vaníliás pudingport, 10 evőkanál kristálycukorral, kevés rizstejjel összekeverjük, majd belekeverünk 2 tojássárgáját, majd 1 púpos evőkanál lisztet. 1 liter rizstejet felforralunk és folyamatos keverés mellett felfőzzük a pudingporral, besűrítjük. A 2 tojásfehérjét verjük habbá és óvatosan keverjük bele melegen (a tűzről levéve) a vaníliás krémbe. Hagyjuk félig kihűlni.

A kihűlt tésztát rakjuk ki az eperrel, majd az eperre kenjük a félig kihűlt vaníliás krémet. Tetejét megszórhatjuk porcukorral.

Tálalás előtt néhány órát hagyjuk állni.





2011. június 20., hétfő

Jégnyalóka

Egy ideje keresgélem a boltokban a tejmentes jégkrémeket. Nem nagy a választék és elég víz ízűek azok a jégnyalókák, amikben nincs tej. Egy kicsit olvasgattam a neten és végül elkészítettem az első jégnyalókákat, ami málna ízű és banán ízű lett.


A recept nagyon egyszerű:


Málna ízű jégnyalóka
Hozzávalók:

málna

méz
víz


A málnát megturmixoltam, átpaszíroztam a magok miatt, majd kb. 4 dl gyümölcsvelőhöz kb. 1 dl vizet kevertem azért, hogy önthető legyen és kb. 1 evőkanál mézzel édesítettem. Utána formákba öntöttem és lefagyasztottam. Ebből a mennyiségből 6 db jégnyalóka lett.



Banán ízű jégnyalóka

Hozzávalók:

banán
víz

A málna ízű jégnyalóka nagyon ízlett, de banán ízűt is szerettek volna enni, ezért amikor kiürült a 6 db-os jégnyalóka tartóból kettő, gyorsan pótoltam banán ízűvel. 2 db banánt megturmixoltam, nagyon kevés vízzel hígítottam, éppen csak annyival, hogy önthető legyen. Utána formákba öntöttem és lefagyasztottam.




2011. június 18., szombat

Kalács tejmentesen


Hozzávalók:
35 dkg sima liszt
15 dkg rétes liszt
10 dkg kristálycukor
csipet só
kb. 2 dl zabtej
2 tojás sárgája
2,5 dkg élesztő

10 dkg olvasztott margarin (Liga)

A hozzávalókat a fenti sorrendben a margarin kivételével kenyérsütőgépbe teszem és kb. 20 perc alatt sima tésztát dagasztatok vele. Dagasztás közben apránként öntöm hozzá az olvasztott margarint. Utána kelesztőtálba teszem a tésztát és jól megkelesztem, míg fel nem löki a kelesztőtál tetejét. Ekkor 3 részre osztom a tésztát, összefonom, majd papírral bélelt doboz formába teszem és a tetejét megkenem tojássárgájával. Ha megkelt, akkor ismét megkenem tojássárgájával, megszórom kristálycukorral és jégcukorral, majd kb. 180 fokra előmelegített sütőbe teszem és kb. 40 perc alatt megsütöm.



Fehér kenyér tejmentesen

A jól bevált kenyér receptet alakítottam át tejmentesre kisfiam tejallergiája miatt. Így is nagyon finom.


Hozzávalók:
30 dkg sima liszt
14 dkg rétes liszt
1 tk. só
1 tk. cukor
2,1 dl víz
1 ek. olaj
csipet aszkorbinsav
1 ek. burgonyapehely
1 tk. sikér
1,2 dkg élesztő

A hozzávalókat a fenti sorrendben a kenyérsütőbe mérem, majd kb. 20 perc alatt sima tésztát dagasztatok vele. A tésztát jól átgyúrom, majd kelesztőtálba teszem és 20 perc kelesztés után ismét átgyúrom. Addig hagyom a kelesztőtálban, míg fel nem löki a tetejét.
Ekkor megformázom és sütőpapírral bélelt jénaiba teszem, majd megkelesztem. A megkelt tészta tetejét pengével bevágom, langyos vízzel meglocsolom és kb. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt megsütöm.
Ha megsült a kenyér, akkor kiveszem a jénaiból és a tetejét gyorsan átkenem hideg vízzel.






2011. június 12., vasárnap

Gibassier vagy valami hasonló :) tejmentesen

Mostanában nagyon kevés időm van új dolgokat kipróbálni. Inkább előveszem a jól bevált, többször elkészített recepteket, de ez a péksüti nagyon megtetszett Jade oldalán.

Egy kicsit változtattam rajta, ide azt írom le, ahogy én készítettem:

Hozzávalók:

55 dkg sima liszt

25 dkg rétes liszt

kb. 1,6 dl zabtej

14 gr porélesztő

15 dkg kristálycukor

csipet só

3 egész tojás

110 ml olaj

105 gr olvasztott margarin (Liga)


a kenéshez:

1 tojás sárgája

3 evőkanál zabtej


olvasztott margarin (Liga)


a forgatáshoz:

kristálycukor

Elkészítés:
A hozzávalókat a fenti sorrendben kenyérsütőgépbe tettem az olvasztott margarin kivételével és kb. 20 perc alatt sima, közepesen kemény tésztát dagasztattam, közben folyamatosan hozzáadva az olvasztott margarint is. A tészta zsírosabb lett a megszokottnál. A tésztát kelesztőtálba tettem és jól megkelesztettem, amíg fel nem lökte a kelesztőtál tetejét.
A megkelt tésztát 20 db egyforma kb. 75 gr-os részre osztottam, ezeket gombócokká formáltam, majd letakarva 15-20 percig pihentettem.



Ezután mindegyiket tenyérnyire nyújtottam, kettőbe hajtottam és a széleit kicsit összenyomkodtam. Ekkor félkör alakú formát kaptam.





Pizzavágóval formára vagdaltam, a tésztát két oldalra kissé megnyújtottam, majd sütőpapírral bélelt tepsire tettem. Nekem egy gáztepsin 6 db fért el.






A tepsit konyharuhával letakartam és kb. 20-30 percig pihentettem a tésztát, amíg majdnem a duplájára kelt. A konyharuhát levettem, megkentem a tetejüket a tejjel elkevert tojássárgájával.



180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt megsütöttem. Még forrón megkentem olvasztott margarinnal, vártam kb. 1 percet és kristálycukorba forgattam.






Hamburgerzsemle tejmentesen

Ez a recept TücsökBogár blogjáról származik.



Kicsit módosítottam rajta, ide most azt írom le, ahogy én készítettem, persze dupla adagból:

Hozzávalók:
80 dkg sima liszt
20 dkg rétes liszt
5 dkg élesztő

kb. 5,5 dl langyos víz
10 dkg kristálycukor
3 tk. só
1 dl olaj

A tetejére:
olaj
szezámmag

Elkészítés:
A hozzávalókat a fenti sorrendben kenyérsütőbe tettem és kb. 20 perc alatt szép sima tésztává dagasztotta. Kelesztőtálban megkelesztettem, majd a tésztából 100 gr-os darabokat mértem, amit megformáztam. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, majd ismét megkelesztettem. A tetejüket olajjal megkentem és kb. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütöttem. Nekem 16 db lett ebből a tésztamennyiségből.